MENÜ

TOPLISTA

hirdetés

Üzleti negyed » Üzleti etika Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Már tízezer család a Konyhakert programban

2011. április 19., kedd

Három megyében már mintegy tízezer család vesz részt a Magyar Vöröskereszt Konyhakert programjában, amelynek a saját fogyasztásra szánt zöldségfélék termesztésén túl az a célja, hogy felélessze a kertkultúrát.

hirdetés

Szücs Edit, a Magyar Vöröskereszt baranyai szervezetének igazgatója kedden arról tájékoztatott, hogy a sellyei, a sásdi és a szigetvári kistérség harminchárom települése is csatlakozott a kezdeményezéshez. A falvakban kétezer rászoruló család ellenszolgáltatás nélkül kap egy-egy csomag vetőmagot, gazdálkodásuk eredményeit nyáron, helyszíni ellenőrzéseken összegzik a vöröskereszt munkatársai.

-

A Konyhakert program idén februárban indult az Amerikai Ház Alapítvány és az Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány támogatásával. Az augusztusig tartó kezdeményezésben bárki részt vehet, aki vállalja, hogy saját kertjében negyven négyzetméteren különböző konyhakerti növényeket termeszt, rendelkezik a műveléshez és gondozáshoz szükséges eszközökkel, és együttműködik a program résztvevőivel.

A rövidtávú cél, hogy a kedvezményezettek és családjaik saját zöldségtermesztésbe kezdjenek, a hosszú távú célkitűzés pedig az öngondoskodás segítése, a kertkultúra felélesztése, a helyi közösség szemléletének formálása.

A program Borsod-Abaúj-Zemplén és a Jász-Nagykun-Szolnok megye kilencvenegy településén már működik, ott nyolcezer család jutott vetőmaghoz, vállalva dughagyma, zöldborsó, bab, kukorica, uborka, tök, retek, petrezselyem, sárgarépa és saláta termesztését.

hirdetés

CR INTERAKTÍV

HÍRARCHÍVUM

hirdetés