MENÜ

TOPLISTA

hirdetés

Üzleti negyed » Üzleti etika Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Maradásra bírnák a miskolci fiatalokat

2011. április 08., péntek

A fiatalok Miskolcon tartását tekinti elsődleges feladatának a Maradj Miskolcon Alapítvány, amelynek kuratóriuma és alapítói pénteken sajtótájékoztatón ismertették céljaikat a városban.

hirdetés

Kiss László, az alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte: a fiatalok aggasztó számban hagyják el Miskolcot és keresik máshol a boldogulásukat, a megélhetésüket, e tendencia megállítása az egyik legfontosabb cél.

Az alapítványt nyolc, Miskolcon dolgozó, illetve ott céget működtető magánszemély hozta lére, mindannyian szorosan kötődnek a városhoz, és átérzik annak felelősségét, hogy a képzett fiatalok elvándorlását meg kell állítani, ez a folyamat ugyanis az utóbbi években egyre nagyobb mértéket öltött.

A kuratóriumi elnök közlése szerint a fő kitörési pont az lehet Miskolc számára, hogy élhetőbbé és szerethetőbbé tegyék a várost, helyben tartsák a fiatal generációt. Mint mondta, ez főleg otthonteremtéssel, biztonságos megélhetést nyújtó munkahellyel lehetséges, mindemellett fontos az is, hogy a fiatalok a szabadidejüket tartalmasan eltölthessék.

Az alapítvány nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat. A szervezet szeretne minden olyan kezdeményezést támogatni, amelynek révén a középiskolát, főiskolát, egyetemet elvégző fiatalok Miskolcon maradnak - tette hozzá Kiss László.

hirdetés

CR INTERAKTÍV

HÍRARCHÍVUM

hirdetés