MENÜ

hirdetés

Üzleti negyed » Üzleti etika Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Árvízkárosultak a Parlamentben

2010. július 26., hétfő

Dr. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár kalauzolta pénteken a Parlamentben azokat az edelényi árvízkárosult gyerekeket, akiket a egy hazai biztosító cég üdültet egy héten át a római parti oktatási központjában.

hirdetés

A Generali biztosító munkatársai a kárfelmérések során látták, milyen pusztítást végzett az árvíz az otthonokban. Ezért a munkájuk mellett előbb gyűjtést szerveztek, majd a biztosító pénzzel és eszközökkel is segítette az árvízi védekezést. Most pedig, az árhullám levonultával a gyerekek pihenéséről is gondoskodni kívánunk." - mondta Habóczky Gabriella, a Generali biztosító ügyfélkapcsolati vezetője. "A gyerekek elmesélték például, hogy éjjel a tűzoltók ébresztették fel őket azzal, hogy azonnal el kell hagyniuk az otthonukat, és a játékmackón kívül mást nem vihettek magukkal a mentőcsónakba. Mások pedig éjjel-nappal rakták a homokzsákot a felnőttekkel együtt." - tette hozzá.



Nem ez az egyetlen eszköz, amellyel a Generali segítséget nyújt az árvíz sújtotta településeken élőknek. A cég által létrehozott Generali a Biztonságért Alapítvány júniusban közel 5 millió forint értékben ajándékozott eszközöket az árvízkárok enyhítésére. Felsőzsolca és Edelény mentő- és helyreállítási munkálataihoz az alapítvány generátorokkal, szivattyúkkal, csónakmotorral felszerelt csónakokkal, életmentő mellényekkel, valamint a szivattyúk működtetéséhez felhasználható benzinkártyával járult hozzá. Ezt megelőzően a társaság 3 millió forintot biztosított Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, és további 2 millió forintot adott Miskolc város önkormányzatának a károk enyhítésére.

Miután a helyszíni kárfelmérések és a kárrendezés során a biztosító munkatársai maguk is szembesültek a felsőzsolcai tragédiával, adománygyűjtési akcióba kezdtek. A károsultakkal folytatott beszélgetések során kiderítették, hogy mire van a legnagyobb szükségük. Így gyűlt össze az a 40 zsák ruha, 10 zsák játék, 2 nagy karton gyermekruha, 3 nagy doboz mese DVD és több doboznyi edény, amit aztán személyesen szállítottak a településre, és a felsőzsolcai Szent Miklós óvodának adományoztak.

A segítségnyújtáson felül a Generali természetesen továbbra is óriási erővel dolgozik azon, hogy a lehető leggyorsabban megtörténjen valamennyi kárrendezés. A több mint 60 ezer regisztrált bejelentésből származó becsült kárösszeg közel 9,5 milliárd forint. A biztosító a kárügyek több mint 70 százalékát már lezárta.

CR INTERAKTÍV

FILTER

Pandora szelencéje vagy trójai faló

A csr-viták kereszttüzében a társadalmi felelősség létjogosultsága áll. Az egyik véglet szerint a cégek profitszerző természetének mond ellent és pénzügyi veszteséget okoz, mások szerint viszont az egyetlen lehetséges út a jövőhöz.

Folytatás »

HÍRARCHÍVUM

hirdetés