MENÜ

TOPLISTA

hirdetés

Üzleti negyed » Üzleti etika Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Tizenkétmilliós élelmiszeradományt kaptak a gyermekotthonok

2010. március 19., péntek

A Raiffeisen Közösen Program 2010 február-márciusától gyermekotthonokban élő 1125 gyermek étkezését támogatja aktuális akciója keretében. A Közösen program Gyermekétkeztetésért akciója a Világélelmezési Napon, múlt év október 16-án indult, ismételten azzal a céllal, hogy a gyermekotthonokban élő gyermekek segítségére legyen.

hirdetés


A mostani akció túlszárnyalta a 2008. őszi és 2009. tavaszi első két alkalom sikerét, ugyanis a tavaly őszi akció keretében 12 346 670,-Ft adományt sikerült összegyűjteni. Így a Gyermekétkeztetési Alapítvány szakmai közreműködésével 10 gyermekotthon 1125 lakója részére biztosít a program 2010 február-márciusától egy hónapon keresztül napi ötszöri étkezést. A velencei, somogyjádi, fonyódi és miskolci átadásokon Szekeres Adrien énekesnő is jelen volt, aki elkötelezett támogatója a programnak.



A program újdonságaként a pályázók listája kikerült az internetre, ahol december 19-ig bárki szavazhatott az általa leginkább rászorulónak ítélt intézményre. Az adományokat a honlapon folyamatosan nyomon követhető szavazás révén kialakult sorrend alapján ítélték oda a szervezők. A jótékony célú akció keretében eddig összesen mintegy 33 millió forintnyi élelmiszeradományt juttatott el a program csecsemő- és gyermekotthonoknak, amelyből 3625 gyermek 1-2 havi minőségi étkezését biztosították. Az eddig eredmények nyomán a szervezők tervezik a program 2010-es folytatását is.

hirdetés

CR INTERAKTÍV

HÍRARCHÍVUM

hirdetés