MENÜ

hirdetés

Üzleti negyed » Üzleti etika Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Tízmilliárd dollárt ad új vakcinákra Bill Gates

2010. február 04., csütörtök

Bill Gates, a Microsoft társalapítója és felesége bejelentette, hogy alapítványuk 10 milliárd dollárt adományoz a következő tíz évben új vakcinák kutatására, kifejlesztésére és azok eljuttatására a világ legszegényebb országaiba.

hirdetés

Az üzletember a davosi Világgazdasági Fórum alkalmából pénteken kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy "a vakcinák évtizedévé kell tennünk a mostanit". Gates hozzátette, hogy "az innováció elősegíti majd minden eddiginél több gyermek megmentését". Bill és Melinda Gates szerint a védőoltások kiterjesztése "több mint 8 millió gyermeket menthet meg 2020-ig", de mivel még mindig súlyos gondok vannak a program pénzügyi hátterének megteremtésében, "más partnereknek is csatlakozniuk kell ehhez az erőfeszítéshez".

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) üdvözölte a Gates Alapítvány kezdeményezését. Margaret Chan, a szervezet főigazgatója hangsúlyozta, hogy "ez a vállalás példa nélkül álló, de csak egy kis részét jelenti annak, amire szükség van. Feltétlenül fontos, hogy a kormányok és a magánszektor fokozzák erőfeszítéseiket, hogy előteremtsék a vakcinákat és ezzel megmentsék azoknak a gyerekeknek az életét, akiknek a legnagyobb szükségük van a védőoltásokra" - tette hozzá Chan. Bill és Melinda Gates bejelentését Julian Lob-Levyt, a Globális Szövetség a Vakcinákért és az Immunizációért (GAVI) elnevezésű szervezet vezetőjének jelenlétében tették meg.



Az alapítvány előrejelzéséhez olyan modellt használt, amelyet egy konzorcium dolgozott ki a Johns Hopkins Bloomberg Közegészségügyi Iskolában működő Nemzetközi Programok Intézetének vezetésével. Azzal számol, hogy ha a lakosság 90 százalékos lefedettségéig fokozzák az életmentő vakcinák - köztük a súlyos hasmenés és tüdőgyulladás elleni oltóanyagok - szállítását a fejlődő országokba, akkor 2010 és 2019 között 7,6 millió öt éven aluli gyermek halálát akadályozhatják meg.

Az alapítvány szerint további 1,1 millió gyereket menthetnek meg a malária elleni oltóanyag gyors bevezetésével 2014-től kezdődően, ezzel összesen elvileg 8,7 millió életet óvhatnak meg. Ha a következő tíz évben sikerül további oltóanyagokat kifejleszteni és bevezetni, egyebek mellett a tüdővész ellen, akkor még ennél is több életet menthetnek. Bill Gates, aki a davosi Világgazdasági Fórum rendszeres vendége, a világ leggazdagabb embere és a legnagyobb magánadományozó. Már eddig is komoly összegeket adott egészségügyi kampányokra, mindenekelőtt az AIDS elleni küzdelemre.

CR INTERAKTÍV

FILTER

Pandora szelencéje vagy trójai faló

A csr-viták kereszttüzében a társadalmi felelősség létjogosultsága áll. Az egyik véglet szerint a cégek profitszerző természetének mond ellent és pénzügyi veszteséget okoz, mások szerint viszont az egyetlen lehetséges út a jövőhöz.

Folytatás »

HÍRARCHÍVUM

hirdetés