MENÜ
|
Elindult az egy forintos kampány
2010. január 28., csütörtök
Elindult és 2010. március 17-ig tart a "Segíts Okosan!" program, amelynek legfőbb célja, hogy a hazai utakon futó mentőautók mindegyikét defibrillátorral lássa el, illetve bővítse az emberek életmentéssel kapcsolatos ismereteit.
A program ideje alatt a szervező Unilever Magyarország Kft. 17 márkájának minden értékesített terméke 1Ft-tal támogatja az Országos Mentőszolgálatot, amely az így összegyűlt adományt defibrillátorok beszerzésére fordíthatja. Az életmentő készülékek szükségességét legjobban az a szomorú tény bizonyítja, hogy Magyarországon naponta hetvenen, évente 25 ezren halnak meg hirtelen szívmegállás következtében, csaknem háromszor annyian, mint az Európai Unió többi tagországában. Nagy segítség
A tudatos vásárlók bevonásával tavaly életre hívott program sikerét jelzi, hogy 2009-ben több mint 56 millió forint gyűlt össze a promócióban résztvevő termékek eladási árából elkülönített 1 Ft-okból. Amennyiben ez a siker idén is megismétlődik, akár már 2010-ben minden mentőautóban lehet defibrillátor. A statisztikák szerint ezzel jelentősen javulnának a betegek túlélési esélyei. "Hirtelen szívmegálláskor a defibrillátor használata bizonyos esetekben akár 70 százalékkal növelheti a túlélés esélyét. Ezért kiemelten fontos, hogy az összes mentőautóban legyen ilyen készülék, hogy munkatársaim minél nagyobb eséllyel végezhessenek sikeres újraélesztést." - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. "Ma még száznál is több olyan mentőkocsi van az országban, amelyben nincs korszerű defibrillátor." A "Segíts okosan!" program további részletei, az akcióban meghirdetett termékek listája, a mentőállomások versenye, illetve a roadshow időpontjai és helyszínei a weboldalon találhatóak.
|
CR INTERAKTÍV
HÍRARCHÍVUM
|