2010. január 26., kedd
A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogramja a sport iránt elkötelezett, kiválóságukat már bizonyított olimpikonokat és egy paralimpikont támogat immáron hetedik alkalommal. A negyedik évébe lépő kezdeményezés kapcsán a pénzintézet félévenként adja át a támogatást a sportolóknak. Az összeget a Visa Classic bankkártyával történő vásárlások után különíti el a Bank saját eredményéből.
A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram immár hetedik alkalommal támogatja hazánk tehetséges sportolóit. A program történetében először fordult elő, hogy két sportoló azonos mennyiségű szavazatot kapott a zsűritagoktól, így ezúttal három helyett négy sportoló vehette át az egyösszegű támogatást. Ennek megfelelően Kiss Balázs birkózó és Csúri Ferenc paraúszó a sikeres felkészülést segítő 1-1 millió forintot, Verrasztó Evelyn úszó és Káté Gyula ökölvívó pedig 500-500 ezer forintot kapott.
Káté Gyula, Verrasztó Evelyn, Kiss Balázs, Csúri Ferenc
A bank 2006 óta részesíti anyagi támogatásban egyénileg is a magyar élsportolókat, hogy megkönnyítse számukra a versenyekre való felkészülést. A két Bizottság támogatása mellett ebben az olimpiai ciklusban is folytatja az olimpikonok és paralimpikonok támogatására létrehozott programját.
Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az ügyfelek segítségével, akik kártyás vásárlásaikkal segítik a programot, immár 22 sportolónak adhattak összesen 21 millió forint támogatást. "A parasport történetében elmondható, hogy az egyik legsikeresebb sportágunk az úszás, ezt igazolták a pekingi paralimpiai és a paraúszó világbajnokság eredményei is. A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram indulása óta főként kerekesszékes vívók nyerték el az összeget, ezért külön örülök, hogy - Sors Tamás után - ezúttal is úszó részesülhet a K&H támogatási programjában" - emelte ki az esemény kapcsány Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.