MENÜ

hirdetés

Üzleti negyed » Üzleti etika Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Öt Földre lenne szüksége az emberiségnek

2009. december 02., szerda

Egy most kiadott jelentés szerint az emberiségnek öt Földre lenne szüksége, hogy előállítsa a szükséges erőforrásokat, ha mindenki olyan pazarlóan élne, mint az amerikaiak.

hirdetés

A természet készleteit 44%-kal gyorsabban használjuk fel, mint ahogy az újratermelné a forrásokat és felszívná a kibocsátott szén-dioxidot. Ez azt jelenti, hogy a Földnek 18 hónapra van szüksége az emberiség által egy év alatt elhasznált javak előállításához.

Ha az emberiség a jelenlegi ütemben folytatja a természetes források felhasználását és a hulladéktermelést, akkor a 30-as évekre két bolygó erőforrására lesz szükségünk a szükségleteink kielégítéséhez. Ez azonban az ökoszisztéma összeomlásához vezethet. A Global Footprint Network kiszámolta az ökológiai lábnyomot - annak a földnek és tengernek a mennyiségét, amely az emberiség fogyasztását biztosító erőforrások megtermeléséhez, és a kibocsátott szén-dioxid megkötéséhez szükséges - több mint száz országra, illetve az egész bolygóra vetítve.



Kidolgozták mennyi erőforrással rendelkezik a bolygó, mennyit használnak az emberek, és ki mit használ fel ebből. Ha visszamegyünk 1961-be, a bolygó még csupán a Föld biológiai kapacitásának alig több mint felét használta fel.  Ma az országok 80%-a több forrást használ fel, mint amennyi a határaikon belül elérhető. Külföldről importálják a hiányzó részt, felélik saját készleteiket, és szén-dioxiddal telítik a légkört és az óceánokat. Egy átlag amerikainak kilenc hektár az ökológiai lábnyoma, mely 17 amerikai focipályának felel meg. Az átlag európai lábnyoma ennek fele, de még így is túl nagy ahhoz, hogy hosszú távon fenntartható legyen.

Forrás: Servian.hu

CR INTERAKTÍV

FILTER

Pandora szelencéje vagy trójai faló

A csr-viták kereszttüzében a társadalmi felelősség létjogosultsága áll. Az egyik véglet szerint a cégek profitszerző természetének mond ellent és pénzügyi veszteséget okoz, mások szerint viszont az egyetlen lehetséges út a jövőhöz.

Folytatás »

HÍRARCHÍVUM

hirdetés