2009. november 09., hétfő
A megújuló és alternatív energiaforrások alkalmazását szorgalmazták azok a szakemberek, akik az Élő energia 2009 elnevezésű konferencián osztották meg tapasztalataikat Miskolcon.
A megújuló energiaforrások stratégiai kérdéseinek témakörében eddig Nyíregyházán, Piliscsabán, és Nyíradonyban tanácskoztunk, majd Budapesten folyatódik a sorozat - ismertette Kékesi Márton, a konferencia elnöke, aki szerint a cél az, hogy előmozdítsák a megyei energiapolitika szükséges változását és a megújuló energiaforrások nagyobb mértékű felhasználását. "A gazdasági függetlenség és a megmaradás kérdésköre összefügg a megújuló energia felhasználásával" - fejtette ki álláspontját.

Takács István főszervező szerint az agrár és az energiagazdálkodási közérdek megfogalmazása az egyik legfontosabb feladat. Ez viszont csak akkor valósítható meg, ha az elmúlt nyolc év gyakorlatával ellentétben az önkormányzatok nagyobb lehetőséget kapnak. A cél elérését nagyban segítené, ha az önkormányzatok intézményeik fűtésénél átállnának az alternatív energiára, amihez uniós támogatási források is rendelkezésre állnak, valamint csökkenteni kellene a támogatások kötelező - jelenleg 30 százalékos - önrészét, mert azt sok helyhatóság nem tudja előteremteni.
Koncz Ferenc, a Borsod megyei közgyűlés alelnöke szerint a jelenlegi pályázati rendszer nem megfelelő, hiszen az önkormányzatok nem tudnak lényegi, gazdaságot élénkítő, munkahelyteremtő beruházásokra, fejlesztésekre pályázni. "Idiótán kiírt pályázati rendszerekből történnek botrányok folyamatosan ebben az országban" - tette hozzá.