MENÜ

hirdetés

Üzleti negyed » Üzleti etika Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

A románoknak fúj majd a szél

2009. október 22., csütörtök

Románia az Európai Unió tagállamai között az utolsók között található a szélenergia-hasznosítás tekintetében, ugyanakkor jelentős fejlesztések valósulhatnak meg a közeljövőben.

hirdetés

Viorel Badea demokrata párti szenátor szerint Románia messze elmarad szomszédjaitól a szélenergia-iparba eszközölt beruházások tekintetében, hiszen míg Romániában jelenleg csak 9 megawatt áram termelhető a szélenergia segítségével, addig Magyarországon 127 megawatt, Bulgáriában pedig 78 megawatt termelési kapacitás létezik.


Romániában azonban jelentős fejlődési lehetősége van ennek az iparágnak, hiszen 14 ezer megawattra fejleszthető a termelési kapacitás, amely évente 23 ezer gigawattóra áram előállítására lenne képes. Egyelőre azonban a törvénykezés hiányosságai akadályozzák az iparág fejlődését. A szenátor példaként említette, hogy a romániai áramvezeték-hálózatot kezelő Transelectrica nem hajtott végre olyan tervmódosításokat, amely javítaná a délkelet-romániai Dobrudzsa régió összeköttetését az ország többi részével.

Az Agerpres hírügynökség az Erste Bank egyik tanulmányát idézi, amely szerint Romániának ez a régiója Constanta és Tulcea megyével együtt Európában a második legalkalmasabb terület a szélenergia kihasználására. Jelenleg a CEZ (Cseh Energetikai Művek) építi Dobrudzsa környékén Európa legnagyobb szárazföldi szélenergia-parkját, amely termelési kapacitását 600 megawattra tervezték.

Forrás: altenergia

CR INTERAKTÍV

FILTER

Pandora szelencéje vagy trójai faló

A csr-viták kereszttüzében a társadalmi felelősség létjogosultsága áll. Az egyik véglet szerint a cégek profitszerző természetének mond ellent és pénzügyi veszteséget okoz, mások szerint viszont az egyetlen lehetséges út a jövőhöz.

Folytatás »

HÍRARCHÍVUM

hirdetés