MENÜ

TOPLISTA

hirdetés

Üzleti negyed » Üzleti etika Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Papírbútort kaptak a diákok

2009. szeptember 21., hétfő

Az Ökoiskolák Hálózata és a Zöld Iroda Ellátó elindította együttműködését, melynek célja, hogy az ökoiskolák működéséhez segítséget nyújtsanak. A tanévnyitóra környezetbarát bútorokkal rendezték be a ceglédi Várkonyi István Általános Ökoiskolát.

hirdetés

Az iskola három éve nyerte el az ökoiskola címet, azóta évről évre egyre több újítást vezetnek be az oktatásban. A gyerekek részt vesznek környezetvédelmi szakkörön, versenyeken, vízvizsgáló foglalkozásokon, biokert kialakításában, szemétszedési akciókban, mindezt annak érdekében, hogy a diákok környezettudatosságot tanuljanak.

Az idei tanévet Cegléden egy kartonbútorral berendezett tanterem felavatásával nyitották meg. Milusné Józsa Márta igazgatónő elmondta, hogy a minta tanteremnek kettős célja van. Egyrészt fontos, hogy a gyerekek saját szemükkel lássák és megtapasztalják azt, amiről korábban elméletben tanultak, környezetbarát megoldásokról. Másik céljuk, hogy az iskola működtetését átalakítsák úgy, hogy az a legkevésbé terhelje a környezetet. Első lépésként a bútorok vásárlása kiegészült újrahasznosított füzetek, papírok, FSC minősítésű színes ceruzák és biológiailag elbomló higiénés szerek beszerzésével.

A megvalósításban a Zöld Iroda Ellátó segédkezett. Szabó Kitti, a cég üzletág vezetője elmondta, hogy különösen örül a ceglédi ökoiskola eredményeinek, hiszen jó példát mutathatnak a többi iskola számára. Hasonló véleményen van Varga Attila, az Ökoiskolák Hálózatának képviselője is, ezért a héten a Hálózat és a Zöld Iroda Ellátó elindította közös munkáját. Az együttműködés célja, hogy az ökoiskolák környezetbarát működéséhez segítséget nyújtsanak, konkrét megoldási javaslatokkal lássák el az intézmények képviselőit. A diákok tudatformálását is segítenék azzal, hogy a szükséges tananyagokat, játékokat egy honlapon gyűjtik össze. Ennek fényében hamarosan külö oldal nyílik az iskolák számára, ahol a látogatók szakmai tanácsokkal gazdagodhatnak, oktatásban használható társasjátékokat, kiegészítőket találhatnak, és külön csoportosítva jelennek majd meg az ökoiskoláknak ajánlott termékek.

hirdetés

CR INTERAKTÍV

HÍRARCHÍVUM

hirdetés