MENÜ
|
Hulladékgyűjtőket kapnak a gyerekek
2009. szeptember 18., péntek
Harminchárom Tolna és Baranya megyei település iskoláiba, óvodáiba helyez ki szelektív hulladékgyűjtő edényeket egy szekszárdi cég, amely hulladékgyűjtési versennyel is próbálja ösztönözni a szelektív gyűjtés elterjedését.
A cég 48 óvodában és 59 iskolában tervezi, hogy megteremti a szelektív hulladékgyűjtés feltételeit, eddig tizenkét iskola jelezte fogadókészségét - mondta Kővári Ildikó, a cég kommunikációs munkatársa, aki hozzátette, hogy az intézményekben dekoratív, osztott terű szelektív tárolókba gyűjthetik a tanulók a műanyag- és papírhulladékot, a gyűjtőszigetek mellett pedig palackprést is elhelyeznek, amelyekkel a PET-palackok térfogatát csökkenthetik.
(képünk illusztráció)
A kezdeményezéssel a lakosság vásárlási és szemetelési szokásain kívánnak változtatni. Az együttműködésben az iskolák azt is vállalják, hogy diákok és tanárok egyaránt részt vesznek az Alisca Terra Kft. oktatónapján, amelyen a tudatos vásárlásra kívánják felhívni a figyelmet. Ezeken az alkalmakon arról próbálják majd meggyőzni a gyerekeket és felnőtteket, hogy lehetőleg kevesebb vásároljanak, az árut papírba csomagoltassák, és ne használjanak minden vásárlás után új nejlonzacskót. A tapasztalatok szerint a gyerekek esetében a rossz vásárlási szokások még nem rögzültek, és rajtuk keresztül a szülőket is rá lehet venni a környezettudatos vásárlásra. A szekszárdi hulladékkezelő cég munkatársa utalt arra: az európai uniós elvárások szerint Magyarországnak is törekednie kell arra, hogy 2009-ben a hulladék 55, 2012-ben 60 százalékát újra hasznosítsa. Az Alisca Terra Kft. 2003-ban vezette be a szelektív hulladékgyűjtést, jelenleg 152 gyűjtőszigetet működtet szolgáltatási területén.
|
CR INTERAKTÍV
HÍRARCHÍVUM
|