2009. május 14., csütörtök
Hazánkban a fogyatékos emberek foglalkoztatási rátája mindössze 9-15 százalék, amely messze elmarad az Európai Unió régebbi tagállamainak 30-40 százalékos arányától. A Salva Vita Alapítvány Munkahelyi Gyakorlat programja lehetőséget biztosít számukra, hogy megismerhessék a munka világát és azon keresztül saját képességeiket.
Az értelmi fogyatékos emberek általában zárt környezetben szocializálódnak, védve a különböző társadalmi hatásoktól, kihívásoktól. A munkába állásukat, és általában a társadalomba való beilleszkedésüket az információ- és tapasztalathiány hallatlanul megnehezíti. Sajnos mindez egyre több embert és családot érint, hiszen az elmúlt tíz évben drasztikusan megnőtt, körülbelül 800 ezer főre emelkedett a megváltozott munkaképességűek száma, míg a fogyatékos személyek számát 570 ezer főre becsülik. A fogyatékos emberek kirekesztése általában félelmekben és sztereotípiákban gyökerezik. A hátrányos megkülönböztetést gyakran okozza előítélet, vagy szimpla idegenkedés a fogyatékosság gondolatától.
A társadalmi integráció első lépése
A gyakornoki program keretében az értelmi fogyatékos fiatalok az irattár rendben tartását, raktárba való elküldését, másolások készítését végezik a PricewaterhouseCoopersnél. Gyakornokainktól rendre igen lelkes visszajelzéseket kapunk: a munka során megtanulták, hogyan kell irodai környezetben viselkedni, fokozatosan javult állóképességük, fejlődött igényességük önmagukkal szemben, és ami talán a legfontosabb, ismereteik, látókörük is bővült sorolja a program előnyeit Végh Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója.
A pozitív hatást állandó munkatársainkon is tapasztaljuk, akik fokozottabb odafigyelést, toleranciát, nagyobb nyitottságot tanúsítanak a fogyatékos emberek iránt a munkaidőn kívül is. Szeretnénk mintaként szolgálni más cégeknek, hogy nyitottabbá váljanak, és végső soron javulhasson a sérült emberek munkaerő-piaci helyzete mondta Armin Krug, a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgálati üzletágának cégtársa, aki a cég CSR tevékenységét is irányítja.