MENÜ

TOPLISTA

hirdetés

Üzleti negyed » Üzleti etika Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

A felmelegedés veszélyezteti a Mennyei vonatot

2009. május 13., szerda

A globális felmelegedés veszélyezteti a tibeti autonóm területet a nyugat-kínai Csinghaj tartománnyal összekötő vasútvonal stabilitását. Környezetvédők eközben a turisták rombolásától tartanak.

hirdetés

Szakértők szerint a vasútvonal, amelybe a kínai kormány 143 millió dollárt (30,4 milliárd forintot) fektetett be, négy évtizeden belül veszélybe kerülhet. A világ legmagasabban haladó vasútját, a négyezer méteren futó Mennyei vonatot környezetvédő csoportok is bírálták; ők attól tartanak, a Tibetbe érkező utasok tömege tönkreteheti a terület már amúgy is törékeny környezeti egyensúlyát.

A magaslati, ritka levegőjű környezetben a mozdonyok veszítenek teljesítményükből, ezért a szintkülönbség leküzdéséhez három dízelmozdonynak kell vontatnia a vagonokat. A kocsikba folyamatosan oxigént pumpálnak, a fedélzeten pedig lélegeztető berendezéseket is elhelyeztek, mivel az utasokat is felkészületlenül érhetik a magaslati viszonyok.

A szakértők hangsúlyozzák, hogy a Tibeti-fennsík a világ egyik legérzékenyebb területe, és a hőmérséklet emelkedése egy évezredekkel ezelőttihez hasonló jelenséget okozhat: akkor két eljegesedés közötti időszakban a napsugárzás hatására a Föld felmelegedett, amitől felerősödött a monszuntevékenység.

A kínai meteorológiai intézet szerint Tibetben a levegő hőmérséklete és higanytartalma nagyobb mértékben emelkedik mint az országos átlag, így a globális felmelegedés hosszú távon megzavarhatja a vasút működését. Kína ezért ígéretet tett arra, hogy a következő két évtized során 2190 millió dollárt (466,6 milliárd forintot) fordít az autonóm terület környezetének megóvására.

MTI

hirdetés

CR INTERAKTÍV

HÍRARCHÍVUM

hirdetés