2009. április 21., kedd
A Követ Egyesület 2009 nyarán harmadik alkalommal szervez „Jövőképzés” címmel nyári egyetemet fenntarthatóság és vállalatok társadalmi felelőssége (CSR) témában. Az ötnapos kurzus célja, hogy fejlessze a jövő döntéshozóinak kritikai gondolkodását és morális érzékenységét.
A Követ Egyesület július 12-16. között Keszthelyen nyári egyetemet szervez azzal a céllal, hogy a jövő vállalatvezetői - egyetemisták, PhD-hallgatók, 5 éven belül végzett fiatal vállalati szakemberek - a vállalati társadalmi felelősség (CSR) és a fenntarthatóság témában az elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek. A Jövőképzés program tananyagát 2006-ban dolgozták ki az egyesület szakértői egy Európai Uniós projekt keretében. A szervezők a Balaton-parti városban megrendezendő nyári egyetemre az ország minden tájáról várnak résztvevőket.
Ennek előfeltétele, hogy a jelentkezők készítsenek prezentációt egy próbavásárlásról, melynek során felkutatják a legfeleslegesebb vagy legmesszebbről szállított, de helyben is előállított terméket. A pályázatok beküldési határideje május 15. (a jelentkezési lap itt letölthető). A nyári egyetem kurzusvezetője Dr. Tóth Gergely, a Követ főtitkára, a Pannon Egyetem Georgikon Karának docense és Matolay Réka, a BCE Vállalatgazdaságtan Intézet adjunktusa.
A tavalyi kurzuson a délelőttök elméleti előadásokkal, a délutánok gyakorlati feladatokkal teltek írja az Edupress. A résztvevők fenntarthatósági szempontból felmértek egy hévízi szállodát, biciklitúra során a helyi pékséget látogatták meg. Az esték már a pihenésről szóltak: szakmai témájú filmvetítésekre, biciklis bortúrára és kerekasztal-beszélgetésre került sor. Az öt nap alatt olyan témákat jártak körül, mint a fenntarthatóság meghatározása és problémái, a vállalatok és a fenntarthatóság viszonya, környezetirányítási eszközök, vállalatok társadalmi felelőssége (CSR), a valóban felelős vállalatok, s mindezekben az egyéni felelősség és a cselekvési lehetőségek.
A nyári egyetemet pályázati forrásból finanszírozzák. A résztvevőknek díjmentesen teljes ellátást biztosítanak, ami magában foglalja a képzés teljes anyagát is. A fakultatív és szabadidős programok költségeit a résztvevőknek kell állniuk.