2009. február 25., szerda
A környezetvédelmi tárca 20 milliárd forintos megtakarítást vállalt 2009-ben a kormány felé, amit a kiotói jegyzőkönyv szerinti kvótaértékesítés zárolásából fedez – közölte Szabó Imre tárcavezető. A WWF Magyarország szerint a lépéssel a kormány jelentősen rontja a magyar pozíciókat a kvótaértékesítéssel kapcsolatos tárgyalások során.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) az idén esedékes, a kiotói jegyzőkönyv szerinti kvótaértékesítés zárolásából fedezi azt a 20 milliárd forintos megtakarítást, amit a kormány felé vállalt - közölte Szabó Imre. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter elmondása szerint a "zöld Magyarország" megteremtéséhez szükséges források az idén is rendelkezésre állnak a környezetvédelmi ágazatban, de a KvVM-nek is ki kell vennie a részét a kormányzati kötelezettségvállalásból. Keller László államtitkár hozzátette, hogy "a kiotói jegyzőkönyv szerinti széndioxid-kvóta értékesítéséből befolyó többletbevétellel a kabinet kivált korábban nemzeti forrásból finanszírozott energia-megtakarítási programokat, ez húszmilliárdos tétel".
Magyarország tavaly szeptemberben 2 millió egység széndioxid-kvótát adott el Belgiumnak, novemberben pedig további 6 milliót Spanyolországnak. A pontos bevételt eddig nem közölték, mondván hazánk jelenleg is tárgyal további értékesítésről, így a számok ismerete rontaná a tárgyalási pozíciót. A nemzetközi megállapodások fontos kitétele, hogy a kvóta-kereskedelemből származó bevételeket kizárólag zöld fejlesztésekre költhetik a kibocsátók. Az erre a célra kiírt pályázatok (Zöld Beruházási Rendszer) márciusban jelennek meg.
A WWF Magyarország szerint a zárolással a kormány jelentősen rontja a magyar tárgyalási pozíciókat a korábban megtakarított széndioxid-kvóták értékesítésével kapcsolatos tárgyalások során. Szerintük a bevételek ellentételezéseként ígért kibocsátás-csökkentés megvalósítása bizonytalanabbá válik egy nagyon erős versenypiacon. "Belgium már eddig is több alkalommal kifogásolta a már megkötött szerződések teljesítésének hiányosságait. Most ezzel a miniszteri bejelentéssel a kormány tovább erősíti a belgák aggodalmát" - véli Dallos György, a WWF Magyarország klímaváltozási munkatársa.
A WWF Magyarország szerint azt kellene tenni, amit az amerikaiak, a kanadaiak, az angolok, az ausztrálok, a németek meg is valósítanak: munkaerő-igényes energiahatékonysági beruházásokat támogatni költségvetési forrásokból. Ha Magyarországon az 1992 előtt épült családi házakat a következő öt év alatt leszigetelnénk, ezzel több tízezer munkahelyet lehetne teremteni az ország egész területén, évi körülbelül 1,5 milliárd köbméter földgázimportnak megfelelő energiát tudnánk megspórolni, tízezrekkel csökkenteni milliónyi háztartás éves energiaköltségét és 3 millió tonnával az ország széndioxid-kibocsátását számolt a WWF.