MENÜ

TOPLISTA

hirdetés

Üzleti negyed » Üzleti etika Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Testvéreikkel táborozhatnak a beteg gyerekek

2009. február 13., péntek

A nyári gyerektáborok és az őszi családi pihenések mellett a Bátor Tábor Alapítvány idén először tavaszi Testvér Tábort szervez, ahová a daganatos betegségben szenvedő gyermekek a testvéreiket is elvihetik. A tábor munkájához március 2-ig várják még önkéntesek jelentkezését.

hirdetés

A Bátor Tábor Alapítvány már 9 éve varázsolja szebbé a daganatos és más krónikus betegséggel kezelt gyerekek életét. Az idén először olyan élménytábort szerveznek, ahová a betegek testvéreiket is elvihetik. Az állandó szakorvosi felügyelet mellett zajló tábori programok rengeteg sikerélményt nyújtanak a gyerekeknek, növelik önbizalmukat, önértékelésüket, így megerősödve, bátrabban térhetnek vissza a hétköznapokba vagy éppen a kórházakba.

Az alapítvány munkáját évente 420 önkéntes segíti. Az idén is várnak újabb önkéntes közreműködőket, elsősorban foglalkozásvezetőket, akik segíthetnek a sport, kézműves, színjátszó, zenei, tánc és más közös programok megtartásában. Jelentkezni március 2-ig lehet a Bátor Tábor honlapján. A 7-18 év közötti, daganatos, hemofíliás, cukorbeteg vagy súlyos ízületi gyulladással kezelt gyerekek orvosaikon keresztül jelentkezhetnek a nyári turnusokba február 20. és április 5. között.

Adományokból élményterápia

A Bátor Tábor turnusaiban évente 500 táborozónak nyílik lehetősége olyan programok kipróbálására, amelyeken betegségükből kifolyólag máshol nemigen vehetnek részt. Legyen szó evezésről, lovaglásról, íjászatról, kézművességről, táncról, zenélésről, sportról, színjátszásról vagy magas-kötélpályás foglalkozásról, minden program  lényege, hogy a táborozók számára sikerélményt nyújtson.  Mindez jótékony hatással van önbizalmukra és ezáltal gyógyulásukra.

A tábor tagja az Association of Hole in the Wall Camps-nek amelyet az Oscar-díjas színész, Paul Newman alapított 20 évvel ezelőtt. A nemzetközi táborszövetségnek világszerte 11 olyan tagja van, amelyek élményterápiás módszerekkel táboroztatnak krónikus beteg gyerekeket. A Bátor Tábor mind élményterápiás módszereit, mind pedig a gyerekekhez való hozzáállását tekintve Közép-Európában egyedülálló kezdeményezés. Céljuk, hogy 2010-re a régió krónikus beteg gyerekeinek élményterápiás központjává váljanak – minél több magyar, szlovák, cseh, és lengyel gyerek részese lehessen a megerősítő kalandoknak.

A Bátor Tábor Alapítvány közhasznú szervezetként működik, a gyerekek és hozzátartozóik számára ingyenes részvételt biztosít. Az éves szinten közel 230 millió forintos költségvetésű programot az alapítvány kizárólag jótékonysági felajánlásokból tartja fent.

MTI/Üzleti Etika

hirdetés

CR INTERAKTÍV

HÍRARCHÍVUM

hirdetés