2008. október 06., hétfő
180 környezetvédő civil szervezetnek nyújt összesen 225 millió forint támogatást a környezetvédelmi tárca a Zöld Forrás pályázat keretében. A támogatott pályázatokból természetvédelmi feladatok valósulnak meg, emellett jelentős forrás jut a környezeti nevelést és szemléletformálást célul kitűző civileknek is.
A 225 millió forintos keretösszegből 75 ezer és 3,5 millió forint közötti támogatással valósulhatnak meg a zöld ötletek. Összesen 37 millió forintot nyert mintegy negyven, környezeti neveléssel foglalkozó projekt. A programok között szerepel erdei iskolázás, táboroztatás, tanórán kívüli nevelés (például szakkörök, madárgyűrűzés, vetélkedők). A pályázatok tematikai tartalma jeles napokhoz, illetve az éghajlatvédelem, a természet- és vízvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés témaköréhez kapcsolódik.
Közel 60 milliót nyert mintegy ötven, szemléletformálást célzó pályázat. A leggyakoribb téma az energiatudatosság és éghajlatvédelem, egészséges életmód, genetikailag módosított szervezetekkel kapcsolatos tudnivalók, tudatos fogyasztás, természetvédelem volt. A pályázati pénzből számos előadás, kiállítás, akció, képzés, illetve kampány valósul meg.
Kifejezetten természetvédelmi tevékenységet végez majd több mint negyven pályázó a kapott közel 58 millió forintos támogatással. Ezek között szerepel denevérvédelmi, békamentesítő, illetve gyöngybagolyvédelmi program is. A környezeti nevelésre és a természetvédelemre 8 millió forint jut, ebből tanösvényeket jelölnek ki. A közlekedési projektek közel 12 milliós támogatást kaptak. Ezek között van a kerékpáros közlekedést, a tömegközlekedést népszerűsítő, illetve a forgalomcsillapítás lehetőségeinek feltárására irányuló program is.