2008. augusztus 11., hétfő
Tíz vállalat nyert jogot, hogy bekerüljön a Magyar Public Relations Szövetség „CSR Best Practice 2007.” című kiadványába, amely a leginkább példamutató vállalati felelősségvállalás hazai gyakorlatait gyűjti csokorba. Idén szigorodtak a kritériumok.
A Magyar Public Relations Szövetség 2007-ben indította útjára a Best Practice pályázat-sorozatot. Célja, hogy feltárja és példaként állítsa a legjobb CSR (vállalati felelősségvállalás) gyakorlatokat más vállalatok elé, elismerje a nyertes pályázók felelősségvállaló törekvéseit és elősegítse a CSR hazai térnyerését.
Ebben az évben a tavalyinál kevesebb vállalat indult a pályázaton, köszönhetően a szigorított kritériumoknak. A zsűri csak azokat a pályázatokat fogadta el, amelyekből egyértelműen kitűnt, hogy a pályázó rendelkezik kidolgozott CSR stratégiával és felelősségvállalása áthatja a napi működését. A bírálók kiemelt figyelmet szenteltek annak is, hogy a társadalom felé megnyilvánuló kötelezettségvállalás mellett jelentős szerepet kapjanak a környezetvédelmi törekvések. Nem nyerhetett olyan cég, amely egyáltalán nem, vagy csupán formálisan vonta be munkatársait a felelős működésbe, és olyanok sem, amelyek pályázata nem volt összhangban a valósággal és társadalmi megítélésével. Így a 13 pályázó közül végül 10 kerülhetett be a kiadványba: Atel Csepeli Vállalatcsoport, Bakos Faipari Egyéni Cég, Budapest Bank, GE Hungary, Holcim Hungária, K&H Bank, KPMG Hungária, MOL, Pannon, Vodafone Magyarország.
Dr. Szeles Péter, az MPRSZ elnöke szerint: Örömteli és bizakodásra okot adó, hogy mind több hazai vállalkozás kis és nagy vállalkozások egyaránt gondolják újra működésüket, a nyereség elérésének gyakorlati módjait. Ez nem csupán jogkövetést, a létező törvények és szabályok maradéktalan betartását jelenti és kell jelentenie, hanem az etikus és felelős működést is. A jelenkor egyik legkomolyabb veszélye, a klíma változása, mely előtérbe helyezte a környezetvédelmi szempontokat, a CSR törekvéseken belül már látható és érzékelhető ezen szempontrendszer erősödése. Bízom benne, hogy jövőre még több vállalat pályázik sikeresen, azok is, amelyek most még elutasított a zsűri és azok is, amelyek idén nem nyújtottak be, vagy nem a szigorú előírásoknak megfelelően adtak be pályázatot.
A Magyar Public Relations Szövetség idén meghirdette CSR Média pályázatát is, amely azon szerkesztőségek, újságírók munkáját kívánja elismerni, akik sokat tettek a vállalati felelősségvállalás megismertetése és elterjesztése érdekében. A szövetség tervei szerint még idén kiírásra kerül egy harmadik CSR pályázat is, amely a civil szférát célozza.