2008. július 10., csütörtök
Több mint nyolcvan alkotást neveztek a Csizmazia György Országos Természetfilm-fesztiválra, melyet augusztus közepén immár negyedik alkalommal rendeznek meg a Csongrád megyei Pusztaszeren.
A 2005-ben hiánypótló és hagyományteremtő céllal a Csongrád megyei kisközségben, Pusztaszeren elindított országos természetfilm-fesztiválra hozzávetőleg fele-fele arányba jelentkeztek profi és amatőr alkotók. Az öt versenykategória (növények és állatok élete, a világ tájai, etűdök, vadászkultúra, életmód és környezetvédelem) közül a vadászattal kapcsolatban érkezett a legkevesebb film, többi témában majdnem azonos számú alkotó jelentkezett.
Az első fesztiválon több, a tiszavirágok életét bemutató alkotást is láthatott a közönség, idén újra népszerű lett ez a téma, ahogy - egy pályázathoz kapcsolódóan - a túzokokról is szép számmal készültek filmek az elmúlt esztendőben, melyeket Pusztaszeren is levetítenek majd.
A hazai mellett határon túli természetfilmes műhelyek is jelentkeztek a fesztiválra, Erdélyből és a Vajdaságból összesen hat alkotást neveztek. Az indulók közül egy előzsűri válogatja ki a versenyprogram anyagát, amelyet augusztus 15-én és 16-án reggel 9-től este 9-ig vetítenek le a fűszercsarnokban. A fesztiválon egy fődíjat, kategóriánként pedig egy-egy professzionális és amatőr első díjat osztanak ki, összesen 1 millió forint értékben.
MTI