MENÜ

TOPLISTA

hirdetés

Üzleti negyed » Üzleti etika Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Átadták a Hajléktalan Emberért díjat

2008. január 19., szombat

A hajléktalan embereken segítő szociális szakma egyfelől próbálja magát a hajléktalan létet enyhíteni - sokszor embertelen körülmények, felszereltség mellett -, másrészről pedig próbálja a hajléktalanságról élő téves gondolatokat felszámolni. A Hajléktalanokért Közalapítvány Kuratóriuma egy jelképes elismerő oklevéllel mond köszönetet azoknak a szakmán túl segítséget nyújtó személyeknek, akik komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a hajléktalanság helyzete Magyarországon javuljon.

hirdetés

Ha valaki akár csak egy kicsit is mélyebben belelát a gondozó munkájába, az tudja, hogy mennyire elégtelen eszközökkel veszik fel nap mint nap a küzdelmet a szociális munkások a hajléktalansággal. Ez a munka Civil támogatók nélkül még szegényebb, még reménytelenebb lenne. Azt is tudjuk, hogy a hajléktalanság felbukkanása óta az állami szektoron túl, és mellett is megjelennek olyan szereplők, akik a kialakult helyzeten javítani szeretnének: némelyikükről tudunk, mások a háttérben maradnak.


A Hajléktalanokért Közalapítvány Kuratóriuma egy jelképes elismerő oklevéllel mond köszönetet azoknak a szakmán túl segítséget nyújtó személyeknek, akik komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a hajléktalanság helyzete Magyarországon javuljon. A díj neve: A Hajléktalan Emberért Díj, és évente kerül kiosztásra.


2006. februárjában került sor először a díj átadására. Ekkor Nagy Bandó András kapta meg a díjat, akinek nagyon fontos szerepe volt - közvetlenül a rendszerváltás utáni években - abban, hogy kapcsolatokat mozgatott meg, lehetőségeket harcolt ki, és szószólója volt az új jelenségnek Magyarországon.


2007. február 22-én Nigel Thorpe Nagy-Britannia magyarországi nagyköveteként kapta a díjat. A Vodafone Magyarország Alapítvány elnökeként pedig különböző programok támogatásával aktívan és hatékonyan járult hozzá ahhoz, hogy hajléktalan embertársaink sorsa jobbra fordulhasson. A közel 44 millió forintos támogatás során megvalósulhatott egy lábadozó zavartalan működtetése, albérleti lehetőségeket támogató program, egy hospice ellátás rákbetegek részére, egy téli védőoltás program, szükséges meleg ruházat (mellény, hálózsák, takaró, kabát) beszerzése, egy adományvonalra beérkező hívások teljes összege, hajléktalan emberek szakszerű képzési programjának támogatása.


A 2008. év díjazottjai Balogh Edit és Fekete András. A Barrus Könyvkiadó 2004-ben jelentette meg Fekete András ötlete alapján az Alkonyzóna című könyvet, mely hajléktalan emberek írásait, grafikáit tartalmazza. A kötet egy színvonalas kortárs irodalmi antológia lett, melynek létrejöttében, a hatalmas anyaggyűjtésben, a válogatásban, a mű szerkesztésében és nem utolsó sorban az anyagi támogatásban Balogh Editnek és Fekete Andrásnak jár köszönet.


2005-ben jelent meg az Imák és Kételyek könyve, amelyben írók, zenészek, színészek, tudósok, közéleti személyiségek mutatják meg, hogy ők miképpen kérnek, imádkoznak, kételkednek, fordulnak Istenhez. E kötet szerzői és kiadója a könyv bevételét ajánlotta fel a hajléktalan családokat befogadó Tarnabod javára, hogy így támogassa a falu kulturális életét, és a hajléktalan családokat. A díj átadására 2008. január 18-án került sor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Nagybáltermében.

hirdetés

CR INTERAKTÍV

HÍRARCHÍVUM

hirdetés