2008. január 15., kedd
„Civil mozgalmak, közösségi kezdeményezések és térségi együttműködés Közép-Európában az ezredforduló után” címmel rendezett nyilvános fórumot a Környezeti Partnerség a Fenntartható Fejlődésért (EPSD) és a Közép Európai Egyetem (CEU) október utolsó napján.
Az Environmental Partnership for Sustainable Development hat önálló alapítvány konzorciuma, amelyek célja a közösségi kezdeményezések és civil szervezetek támogatása és megerősítése a környezet védelme és a helyi demokrácia fejlesztése érdekében. Magyarországi tagja az Ökotárs Alapítvány. Létrejöttük - 1991 - óta az Environmental Partnership alapítványok több, mint 16 millió dollárral segítettek mintegy 5000 programot és szervezetet, és jelenleg a közösségi alapú környezetvédelmi kezdeményezések legfontosabb támogatói közé számítanak Közép-Európában.
A dr. Illés Zoltán által moderált beszélgetésen a cseh, szlovák, magyar, román és bolgár alapítvány vezetői mutatták be tevékenységüket, az adott ország jellemző környezeti problémáit, illetve eszmét cseréltek a civil szervezetek, mozgalmak helyzetéről és az előttük álló legfontosabb kihívásokról. A konkrét ügyek között szóba került a hazai közönséget is izgató verespataki aranybánya ügye, a romániai illegális erdőirtások kérdése és a bulgáriai hulladék-helyzet egyaránt. A civil szektor tevékenységéről, hatásáról szólva kiderült, hogy az egyes országokban alapvetően hasonló nehézségekkel kell megküzdeniük a szervezeteknek.
Peter Medved, a szlovák Ekopolis Alapítvány vezetője vetette fel, hogy bár a környezeti információk nyilvánosságát előremutató szabályok biztosítják, a civileknek nap mint nap meg szinte harcolniuk kell a hatóságokkal ezek tényleges megszerzéséért - nem különb a helyzet nálunk sem. Szintén közös probléma az európai uniós támogatások ügye, amelyektől noha mindenki sokat várt, csak a szervezetek elenyésző, jól intézményesült, erős pénzügyi bázissal rendelkező töredéke számára hozzáférhetőek.
Potozky László a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítványtól lengyel adatokat idézett: ott a szervezetek mindössze százaléka volt képes pályázni e forrásokra, és csak 3%-uknak sikerült ténylegesen is támogatást szereznie az európai alapokból. Felmerült emellett a civil szervezetek átpolitizálódásának veszélye is, de mint arra Lubomira Kolcheva, a Fundaciya Eko'obshnost igazgatója rámutatott, a térség szervezeteinek - egyelőre legalábbis - sikerült elkerülniük ezt a csapdát, még akkor is, ha a külvilág sokszor megpróbálja "beskatulyázni" őket.
Végül, de nem utolsósorban szó esett a média és a kommunikáció fontosságáról is - mint Jakub Rejlek, a cseh Nadace Partnerství képviselője elmondta, hosszú évek tudatos munkájával sikerült elérniük, hogy a sajtó immár minden héten 20-30 ízben tudósít róluk - ez mások számára is példa lehet.
A rendezvényre hazai civil szervezetek és intézmények képviselői mellett a CEU hallgatói és tanárai is meghívást kaptak. A számos országból - Afrikából, Ázsiából - is érkező diákok hozzászólásaikban további érdekes szempontokkal gazdagították a mindenki számára nyitott beszélgetést, amely így eredeti címén túlmutatva a helyi közösségi önszerveződés és állampolgári együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet - a világ minden táján.